A bőr idő előtti öregedési szempontjából az egyik legfontosabb meghatározó tényező a fényvédelem. Egyes tanulmányok azt bizonyítják, hogy a ráncok nagyon nagy százalékáért, valamint a bőr öregedésért a nap káros hatásai a felelősek. Azt tanácsolom, hogy a bőrápolási rutinod egyik legfontosabb eleme mindig a fényvédelem legyen, főleg nyáron!
Erős napozás után, a bőrön kialakulnak pigmentfoltok. A fényvédelemre és a napozásra kifejezetten kell figyelniük a világos bőrű, érzékeny bőrű, világos szemű embereknek.
Kutatások bizonyítják, hogy az emberek egyharmada egyáltalán nem, vagy nem megfelelően védekezik a nap káros hatásai ellen. A túlzott napozás és napon való leégés rengeteg bőrrákos megbetegedésért felelős, köztük az egyik legveszélyesebb fajtáért a melanómáért. Sokat tehetünk azért, hogy a bőrünk egészséges maradjon. A legfontosabb, hogy használjunk megfelelő naptejeket, ne menjünk 11 és 15 óra között ki napozni, kalapot mindig tegyünk a strandon és egyéb helyeken is a kora délutáni órákban. A napozószerek kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont, hogy mindig a bőrünk számára legmegfelelőbb védelemmel ellátott krémet vegyük meg, és mindig vastagon kenjük be, hogy tényleg megtudjanak minket védeni az UVA és az UVB sugárzástól. Az UVA sugárzással kapcsolatban sokáig azt hitték, hogy nincs rákkeltő hatása, ez azonban már megdőlt. Az UVB sugárzás pedig az elsőszámú felelőse az bőrrák a kialakulásáért és ez felel a leégésért is.
Fontos felhívni a figyelmet, hogy ne csak a naptejek helyes használatára figyeljünk, hanem az anyajegyek évenkénti szűrésére is, a melanóma nem válogat kortól, nemtől és bőrtípustól előfordulhat, szűrésekkel megelőzhető bizonyos esetekben.
MI is az UVA, UVB és UVC?
A napfény legalább 50% látható fényből,45% infravörös sugárzásból áll, továbbá a maradék 5% ultraibolya sugárzásból tevődik össze. Az ultraibolya sugárzás az UVA, UVB és az UVC sugarakból tevődik össze. Az UVB és az UVC sugarak egy részét a légkör ózon rétege elnyeli, viszont egy részét nem nyeli el, hanem a földet érő sugarak a bőrünkkel is találkoznak. Az UV sugarak közül az UVA az amelyik a legmélyebbre hatol a bőrünkbe, ezek a sugarak még az ablakon/autó ablakon is áthatolnak.
Az UVA sugárzás az, amitől nem égünk le, ettől nem leszünk barnák, viszont hosszú távon gyakorlatilag feltünés nélkül károsítja a kötőszöveteket, felgyorsítja az öregedést és a melanóma kialakulásában is hatalmas szerepet játszik. Az UVB sugárzás a felelős a leégésért és a barnaságért, valamint nagy hatással van a bőr öregedésére és a melanóma kialakulására. Azonban nem minden esetben hátrányos hatásúak ezek a sugarak, nemcsak a melanóma, öregedő bőrért felelnek, hanem pozitív hatásuk is van, a D vitamin termelődésért is felelősek és a napfény pozitív hatással bír az emberi jó közérzetre is.
A napozás szabályainak betartása mellett a szervezetünkre pozitívan is hat! Lehet napozni, strandolni szigorú szabályok betartása mellett.
Mi a fizikai és kémiai fényszűrő?
Mind a kettő véd a fényvédelem ellen csak mind a kettő máshogyan.
A fizikai fényvédő: Visszatükrözi az UV sugarakat, gyakorlatilag egy pajzsot képez a bőrünkön, vissza szórja a sugarakat, így akadályozza meg a bőrünket a káros sugárzások ellen. A káros UVA és UVB sugarak ellen is véd. A termékek szinte mindegyike látványos a bőrön, mert a krém nem szívódik be, emiatt sokan nem szeretik. Vannak gyártok, akik bőr színhez igazodó fizikai fényvédőket dobtak a piacra, hogy kevésbé legyen látványos a bőrön. Fontos ennél a terméknél, hogy a használati utasítást be kell tartani, gondolok itt a gyakori felkenésre. Ezek a fizikai fényvédők a vízzel való érintkezés során lemosódnak. Amennyiben ilyen összetevőt találsz a napvédő terméken, mint pl. a titán dioxid és a cink oxid, akkor biztos lehetsz benne, hogy fizikai fényvédővel van dolgod.
A kémiai fényvédők elnyelik az UV sugarakat, a bőrbe szívódva fejtik ki a hatásukat. Itt is be kell tartani a gyártó által írt utasításokat. Ugyanúgy, mint a fizikai fényvédőknek, ezeknek sem tesz a jót a víz, ebben az esetben víz hatásásra a fényvédőben lévő összetevők a víz hatására lebomlanak és már nem fognak védeni, fontos, hogy fürdőzés után újra kenjünk be magunkat. Kémiai hatóanyag pl.: Heloplex, Octycrylen.
Mit is jelet a napvédőkön az SPF jelölés?
Magyarul fényvédő faktort jelent az SPF (Sun Protection Factor). Ez a jelölés azt mutatja meg, hogy az UVB sugárzással szemben mennyivel hosszabb ideig tartózkodhatunk a napon, úgy, hogy leégnénk és kárt tennénk a bőrünkben. Fontos megjegyezni, hogy csakis az UVB ellen véd ez a jelölés, az UVA ellen nem. Régen csak az UVB sugárzás ellen gyártottak naptejeket, azonban ma már rájöttek, hogy az nem elég, így az UVA ellen is védelmet tettek a naptejekbe. Az UVA az a fényvédő faktorszám harmada, tehát ha az UVB ellen még védve vagyunk az UVA ellen már nem, erre mindig figyeljünk ezért is kenjünk magunkat gyakrabban.
Gyakorlatban, hogy néz ki a fényvédők faktorszámának a jelölése?
Ha egy 50 faktoros naptejet választunk és a saját bőrünk napvédő termékek nélkül 5 percet bír leégés nélkül, akkor az 50 faktorszámú naptejjel 50×5 perc az 250 percet tudnánk a napon tölteni, ha minden gyári utasítást betartunk és nem megyünk vízbe, illetve nem a napon fekszünk, akkor elméletileg 250 percig nem égnénk le.
Azonban fontos megjegyezni, hogy sose így számoljunk és ne feküdjünk direkt órákon át a napon, hiszen a naptej sosem biztosít 100% védelmet, csak csökkenti a bőr károsodásának a valószínűségét. A javaslat az, hogy ha extra magas fényvédelmet is használunk, akkor is 2 óránként feltétlenül kenjünk be magunkat egy újabb adag naptejjel.
Hogyan használjuk helyesen a fényvédőt?
- Bőséges napvédővel kenjünk be a bőrünket.
- Minden testrészünket kenjünk be, továbbá a tarkót, fület, könyököt, térdhajlatot, kéz- és lábfejet is, ezt általában az emberek nagy százaléka elfelejti.
- Mielőtt kimennénk a napra egy jó 15 perccel előtte kenjük be a testünket, hogy legyen ideje a krémnek felszívódnia és kifejtenie a hatásást.
- Fürdőzés után mindig kenjünk be magunkat.
- A faktorszámtól függően 2 óránál többet ne várjuk a napvédő felkenésével.
- 6 hónapnál fiatalabb babákat ne vigyünk napra!
- Borús időben is használjunk naptejet.
- Ne tartózkodjuk 11-15 óra között a napon.
- Bőrérzékenységnek megfelelő krémet használjunk.
- Amennyiben sokat tartózkodunk a napon, akár a munkánk miatt, akkor inkább gondoskodjunk védő ruházatról.
- Kerüljük a napégést.
- Fokozatosan szoktassuk a bőrünket a naphoz.
- Viseljünk kalapot, sapkát.
- Folyadék pótlásra figyeljünk.
Milyen kozmetikai fényvédőt használok én a kozmetikában?
A kozmetikai termékeim mellett a fényvédőcsaládot is HL Holly Land termékei közül választottam ki. A Sunbrella fényvédő termékcsalád gondoskodik a megfelelő fényvédelemről. Ez a termékcsalád legalább olyan hatékony az UV-sugarak elnyelésében, mint a hagyományos napozó krémek. Megtalálható a napozó termékek között a 30SPF és az 50+ SPF termék is. Mindegyik fényvédő típusnál megtalálható a hagyományos és a színezett napozó termék is. Gyorsan felszívódnak, tökéletes hatást biztosítanak.
Megtalálható nálam a Sunbrella fényvédő SPF 50 és SPF 30 -as ez egy könnyű gyorsan felszívódó a fényvédő, mely széles spektrumú védelmet nyújt a káros napsugárzás megakadályozásában. Amellett, hogy a fényvédelemét biztonságosan látja el. Bőrt tápláló és hidratáló anyagokat is tartalmaz.
Azok, akik szeretik a színezett fényvédőt tökéletes választás lehet a Sunbrella színezett fényvédő SPF 50 és az SPF 30-as, melyszintén gyorsan felszívódó fényvédő. Magas védelmet nyújt a káros napsugárzás ellen. A bőrre felkenve nagyon szép színt ad a bőrnek, szép fedést biztosít a bőrnek.